Liszt Ferenc: Les Préludes

A. Göschl karikatúrája
Borsszem Jankó, 1873. április 6., p. 5
-
-
F. Schubert: Asz-dúr impromtu
impromtu »latin in promtu esse: készenlétben áll«; zongorára írt, rögtönzés jellegű karakterdarab a 19. szd-ban
-
Robert Schumann: A rózsa, a gerle

Robert Schumann
-
A RÓZSA, A GERLE... A rózsa, a gerle, a Nap meleg fénye, Oly boldogan láttam, oly vágyva néztem. Most mást szeretek, van más, akit nézzek, A fényes, a kényes, az ékes, az édes, Ez együtt mind, mit vágyva néztem, A rózsa, a gerle, a Nap meleg fénye, Van más, akit nézek, a fényes, a kényes, Az ékes, az édes, az édes. Závodszky Zoltán
Schubert: Die schöne Müllerin – A szép molnárlány
Útrakészen (Das Wandern) A molnár vígan vándorol nagy útra. Mit tudja, mi a mesterség, Ki vándorútra nem kelt még? Nagy útra, nagy útra! A csermely, kell-e példa jobb? a csermely: Az éjjel-nappal nem pihen, Fut folyton-folyvást sebtiben, A csermely, a csermely. A tengely, fordul az is ám, a tengely. Egy pillantásra meg nem áll, Csak mindig, mindig egyre jár, A tengely, a tengely. A nagy kő lám, mily ormótlan! a nagy kő. S még az sem nyughat békében, Víg pajkos táncra kél szépen, A nagy kő, a nagy kő. Nagy útra vígan kelek én, nagy útra. Hej, néném asszony, gazduram, Már indulhatnék csakugyan, Nagy útra, nagy útra!Lányi Viktor
Hová? (Wohin?) Egy hangos csermelyt csörget A zordon sziklapart; Oly frissen zsong a habja, Az árnyas völgybe tart. Csak tudnám, vajon honnan, Egy titkos szózat jő: A könnyű vándorbottal Csak menjek, merre ő. És együtt haladtunk aztán A kis csermely, meg én, És egyre tisztább, vígabb A hangja, merre mén. Jó úton járok vajon? Te csermely szólj: hová? Te elbódítod lelkem Hűs mámort küldve rá. Vagy nem is a te szód ez? Nem hallom én ezt jól? Lent árnyas bokrok alján Száz tündér dala szól. Ne bánjad a zúgást pajtás Csak ballagj, meg se állj, Hisz csörgő csermely partján Kis malmot láttál már. Lányi Viktor
A patak bölcsődala (Des Baches Wiegenlied) Béke rád, béke rád, nyugszol végre hát, Te fáradt vándor, a sír csendje vár. Én zengek majd bús bölcsődalt, Amíg elnyel a zúgó tengerár. E sír öle lágy, oly hűvös ágy, Kék kristálytermem az rejt el hallgatag. A víz sodra reng a sírodra lent, És ingva-ringva altat a hab. A vad erdei zajt te ne halld, E zsongó sírba a kürt nem hatol. Nem néz le rád a parti virág, Itt néma csöndben álmodhatol. Ne jöjj, ne jöjj a malom felől te csalfa lány, Ne zaklasd a holtat te bús földi árny. Habkeszkenőd a csermelybe lökd, Add néki e gyászos szemfedőt. Béke rád, béke rád örök éjen át, Az éj köde oszlik és feljön a hold. Ne tudd, hogy él földi kín, földi kéj, S hogy oly messze, oly messze a mennyei bolt.Lányi Viktor![]()
Franz Schubert: A rémkirály

-
Goethe – A rémkirály
(Závodszky Zoltán)
Ki vágtat, mint szél, bár zord az éj?
Egy férfi jő, s hozza gyermekét;
a hűvös széltől úgy óvja őt, s
oly búsan nézi a szenvedőt.
Ó, mondd, jó gyermekem, szólj, mi bánt?
Jaj, nézd csak ott a rémkirály áll,
sok dísze, éke úgy csillogott.
- Mit látsz, nem rém, csak köd van ott. -
- Jó gyermek, jöjj, a váram szép,
ott vígan játszom veled, míg élsz;
benn színes, tarka a hímes rét,
s anyám néked adja színes köntösét. -
- Úgy félek, jaj, félek, mondd, nem hallod még,
hogy engem suttogva csábít a rém?
- Légy nyugton, maradj nyugton, ne félj:
csak hervadt lombot zörget a szél. -
- Jöjj, drága gyermek az erdőn át,
ahol tündér lányaim várnak rád;
vidám dallal hívnak e szépséges nők
és táncolva álomba ringatnak ők.
- Úgy félek, jaj, félek, most hallottad jól,
az éjben tündérek hangja szól!
- E hang, mely zsong, hisz jól hallom én,
szél suttog a fákon, s játszik a fény.
- Te szép legény, nos, váramba jöjj, légy enyém,
de vélem ha nem jössz, úgy elviszlek én.
- Úgy félek, jaj, végem, ott vágtat felém,
két karja átfog, úgy bánt a rém! -
Hogy űzi, hajtja, a ló szinte száll,
mert sír és jajgat a kis lázas száj;
s hogy végre otthonába ér,
karjában gyermeke már nem él.
-
Alexander Kipnis

Bedřich Smetana, Plzen, 1843





1 hozzászólás