Útrakészen (Das Wandern)
A molnár vígan vándorol nagy útra.
Mit tudja, mi a mesterség,
Ki vándorútra nem kelt még?
Nagy útra, nagy útra!
A csermely, kell-e példa jobb? a csermely:
Az éjjel-nappal nem pihen,
Fut folyton-folyvást sebtiben,
A csermely, a csermely.
A tengely, fordul az is ám, a tengely.
Egy pillantásra meg nem áll,
Csak mindig, mindig egyre jár,
A tengely, a tengely.
A nagy kő lám, mily ormótlan! a nagy kő.
S még az sem nyughat békében,
Víg pajkos táncra kél szépen,
A nagy kő, a nagy kő.
Nagy útra vígan kelek én, nagy útra.
Hej, néném asszony, gazduram,
Már indulhatnék csakugyan,
Nagy útra, nagy útra!
Lányi Viktor
Hová? (Wohin?)
Egy hangos csermelyt csörget
A zordon sziklapart;
Oly frissen zsong a habja,
Az árnyas völgybe tart.
Csak tudnám, vajon honnan,
Egy titkos szózat jő:
A könnyű vándorbottal
Csak menjek, merre ő.
És együtt haladtunk aztán
A kis csermely, meg én,
És egyre tisztább, vígabb
A hangja, merre mén.
Jó úton járok vajon?
Te csermely szólj: hová?
Te elbódítod lelkem
Hűs mámort küldve rá.
Vagy nem is a te szód ez?
Nem hallom én ezt jól?
Lent árnyas bokrok alján
Száz tündér dala szól.
Ne bánjad a zúgást pajtás
Csak ballagj, meg se állj,
Hisz csörgő csermely partján
Kis malmot láttál már.
Lányi Viktor
A patak bölcsődala (Des Baches Wiegenlied)
Béke rád, béke rád, nyugszol végre hát,
Te fáradt vándor, a sír csendje vár.
Én zengek majd bús bölcsődalt,
Amíg elnyel a zúgó tengerár.
E sír öle lágy, oly hűvös ágy,
Kék kristálytermem az rejt el hallgatag.
A víz sodra reng a sírodra lent,
És ingva-ringva altat a hab.
A vad erdei zajt te ne halld,
E zsongó sírba a kürt nem hatol.
Nem néz le rád a parti virág,
Itt néma csöndben álmodhatol.
Ne jöjj, ne jöjj a malom felől te csalfa lány,
Ne zaklasd a holtat te bús földi árny.
Habkeszkenőd a csermelybe lökd,
Add néki e gyászos szemfedőt.
Béke rád, béke rád örök éjen át,
Az éj köde oszlik és feljön a hold.
Ne tudd, hogy él földi kín, földi kéj,
S hogy oly messze, oly messze a mennyei bolt.
szólj hozzá