-

A. Göschl karikatúrája
Borsszem Jankó, 1873. április 6., p. 5

-

-

-

-

-

-

-

Jakob Ludwig Felix Mendelssohn Bartholdy 12 évesen

-

Brahms 1853-ban

-

Robert Schumann

-

A RÓZSA, A GERLE...

A rózsa, a gerle, a Nap meleg fénye,
Oly boldogan láttam, oly vágyva néztem.
Most mást szeretek, van más, akit nézzek,
A fényes, a kényes, az ékes, az édes,
Ez együtt mind, mit vágyva néztem,
A rózsa, a gerle, a Nap meleg fénye,
Van más, akit nézek, a fényes, a kényes,
Az ékes, az édes, az édes.

Závodszky Zoltán

]]> http://azvagy.wordpress.com/2009/09/02/robert-schumann-a-rozsa-a-gerle/feed/ 0 azvagy es http://azvagy.wordpress.com/2009/09/02/schubert-die-schone-mullerin-a-szep-molnarlany/ http://azvagy.wordpress.com/2009/09/02/schubert-die-schone-mullerin-a-szep-molnarlany/#comments Wed, 02 Sep 2009 16:10:13 +0000 azvagy http://azvagy.wordpress.com/?p=312 ]]> Útrakészen (Das Wandern) A molnár vígan vándorol nagy útra. Mit tudja, mi a mesterség, Ki vándorútra nem kelt még? Nagy útra, nagy útra! A csermely, kell-e példa jobb? a csermely: Az éjjel-nappal nem pihen, Fut folyton-folyvást sebtiben, A csermely, a csermely. A tengely, fordul az is ám, a tengely. Egy pillantásra meg nem áll, Csak mindig, mindig egyre jár, A tengely, a tengely. A nagy kő lám, mily ormótlan! a nagy kő. S még az sem nyughat békében, Víg pajkos táncra kél szépen, A nagy kő, a nagy kő. Nagy útra vígan kelek én, nagy útra. Hej, néném asszony, gazduram, Már indulhatnék csakugyan, Nagy útra, nagy útra!

Lányi Viktor

Hová? (Wohin?)

	Egy hangos csermelyt csörget
	A zordon sziklapart;
	Oly frissen zsong a habja,
	Az árnyas völgybe tart.
	Csak tudnám, vajon honnan,
	Egy titkos szózat jő:
	A könnyű vándorbottal
	Csak menjek, merre ő.

	És együtt haladtunk aztán
	A kis csermely, meg én,
	És egyre tisztább, vígabb
	A hangja, merre mén.

	Jó úton járok vajon?
	Te csermely szólj: hová?
	Te elbódítod lelkem
	Hűs mámort küldve rá.
	Vagy nem is a te szód ez?
	Nem hallom én ezt jól?
	Lent árnyas bokrok alján
	Száz tündér dala szól.

	Ne bánjad a zúgást pajtás
	Csak ballagj, meg se állj,
	Hisz csörgő csermely partján
	Kis malmot láttál már.

Lányi Viktor

A patak bölcsődala (Des Baches Wiegenlied)

	Béke rád, béke rád, nyugszol végre hát,
	Te fáradt vándor, a sír csendje vár.
	Én zengek majd bús bölcsődalt,
	Amíg elnyel a zúgó tengerár.

	E sír öle lágy, oly hűvös ágy,
	Kék kristálytermem az rejt el hallgatag.
	A víz sodra reng a sírodra lent,
	És ingva-ringva altat a hab.

	A vad erdei zajt te ne halld,
	E zsongó sírba a kürt nem hatol.
	Nem néz le rád a parti virág,
	Itt néma csöndben álmodhatol.

	Ne jöjj, ne jöjj a malom felől te csalfa lány,
	Ne zaklasd a holtat te bús földi árny.
	Habkeszkenőd a csermelybe lökd,
	Add néki e gyászos szemfedőt.

	Béke rád, béke rád örök éjen át,
	Az éj köde oszlik és feljön a hold.
	Ne tudd, hogy él földi kín, földi kéj,
	S hogy oly messze, oly messze a mennyei bolt.
Lányi Viktor

-

Goethe – A rémkirály
(Závodszky Zoltán)

Ki vágtat, mint szél, bár zord az éj?
Egy férfi jő, s hozza gyermekét;
a hűvös széltől úgy óvja őt, s
oly búsan nézi a szenvedőt.

Ó, mondd, jó gyermekem, szólj, mi bánt?
Jaj, nézd csak ott a rémkirály áll,
sok dísze, éke úgy csillogott.
- Mit látsz, nem rém, csak köd van ott. -

- Jó gyermek, jöjj, a váram szép,
ott vígan játszom veled, míg élsz;
benn színes, tarka a hímes rét,
s anyám néked adja színes köntösét. -

- Úgy félek, jaj, félek, mondd, nem hallod még,
hogy engem suttogva csábít a rém?
- Légy nyugton, maradj nyugton, ne félj:
csak hervadt lombot zörget a szél. -

- Jöjj, drága gyermek az erdőn át,
ahol tündér lányaim várnak rád;
vidám dallal hívnak e szépséges nők
és táncolva álomba ringatnak ők.

- Úgy félek, jaj, félek, most hallottad jól,
az éjben tündérek hangja szól!
- E hang, mely zsong, hisz jól hallom én,
szél suttog a fákon, s játszik a fény.

- Te szép legény, nos, váramba jöjj, légy enyém,
de vélem ha nem jössz, úgy elviszlek én.
- Úgy félek, jaj, végem, ott vágtat felém,
két karja átfog, úgy bánt a rém! -

Hogy űzi, hajtja, a ló szinte száll,
mert sír és jajgat a kis lázas száj;
s hogy végre otthonába ér,
karjában gyermeke már nem él.

-

Alexander Kipnis